Egy nagyon kedves barátom kérdezte tõlem és másoktól mail-ben, hogy “Ki milyen helyzetben ül a gép elé? Széken ül, asztal mellmagasságban/könyökmagasságban? Fotel, gép ölben? Szõnyeg, törökülés, gép vhol a földön? Fekve!? :) Nem fáj a hátad???”

És mivel végül elég hosszút írtam, ide meg túl régen, gondoltam, kiteszem a választ ide is, hátha mást is érdekel, vagy más is akar válaszolni, mondjuk a kommentekben. Mert ez tényleg olyan dolog, ami az életünket érinti nekünk, akik irodában/otthon dolgozunk.

Én nagyon változatosan csinálom :)

- Sokszor szoktam a földön ülve a dohányzóasztalon notebook-ozni, ettõl meg is fájdul az alsó hátam.
- A második legoptimálisabb állapot, hogy az ágyon ülök törökülésben, és az ölemben van a notebook. (Régen nehéz volt hosszan törökülni, de érdekes módon nagyon megszoktam.)
- Mióta van asztalom, és hozzá szék, alapvetõen ez a legjobb állapot; amikor több órás munkát csinálok, akkor általában ott szoktam.
- Filmet nézni szoktunk Edinával esténként néha úgy, hogy hasalok a gép elõtt, ettõl nagyon elfárad az embere háta és könyöke, de egy filmnyit (45 perc kb egy epizód bármibõl) ki lehet bírni.

A notebook-al az a baj, hogy mindenképpen lefelé néz az ember a haszánalat közben, ami szerintem koncepcionálisan nyakfájást és kis levertséget okoz.

Mostanában (az elmúlt pár évben) az életem sok rohangászással jár, jóval ritkábban (mondjuk heti 1 nap) fordul elõ, hogy 6-8 órát ülök a gép elõtt huzamosan és programozok vagy valami dokumentumot írok, de ilyenkor nagy segítség az AntiRSI nevû kis OS X cucc (vagy (régebben) windows-on a WorkRave, ami valójában sokkal jobban néz ki, ötletesebb, és egy birka az ikonja, ami fantasztikus). Ez arra kényszerít, hogy idõnként rövid szünetet tartson az ember (én arra szoktam állítani, hogy 10 percenként 1 perc, és óránként 5 perc “nagyszünet”).

Elõször azt gondoltam, hogy ez a folytonos zavargászásával meg fogja szakítani a koncentrációmat, és ez néha valóban meg is történik, de sokkal gyakoribb az, hogy mivel nem akarok kiszakadni, becsukom a szememet, veszek pár mély lélegzetet, megmozgatom a vállamat, és közben az agyamnak van ideje egy kicsit “messzebb lépni” az aktuális problémától, meglátni annak a környezetét, és ez nemhogy hátráltatná, de elõreviszi a gondolkodásomat.

És a szemem sem fárad el. És jobban érzékelem az idõt, amirõl az ember hajlamos elfelejtkezni amikor bele van merülve valamibe. Például az ember rájön, hogy már húsz perce internetezik “csak úgy”, amikor õ még csak kb két percnek gondolta….