Gimme that old time religion
filed in General on Jan.17, 2009
Sokan kérdezték, hogy mit jelentettek a számok “A válságról” bejegyzés ebben a bekezdésében:
Néha vissza kell nyúlni az alapokhoz, magunkban újra végiggondolni a 4000, 3500, 2600, 2400, 2000, vagy 1400 éves gondolatmeneteket. Azok dolgok, amik már sok krízist megértek, túlélik a mostanit is. Túlélik a következőt is.
Nem titokzatos akartam lenni, egyszerűen azokra a filozófiákra és vallásokra gondoltam, amik – legalábbis eredeti gondolatuk szerint – öröknek tekinthető humanista erkölcsi alapokra, gondolatokra építkeznek, nem pedig rituálékra (ősök vallásai, druidizmus, sámánizmus, stb…), vagy valamiféle szembenállásra (Nietzsche (bár erről lehet vitatkozni jókat), kommunizmus, fasizmus).
Hogy azután később melyikhez, illetve melyiknek a melyik ágához, irányzatához mik csapódtak, vagy fejlődtek ki, az már egy teljesen másik kérdés. Ezért is írtam azt, hogy “gondoljuk végig a … éves gondolatmeneteket“, nem pedig azt, hogy mindenki kapaszkodjon a gyerekkora óta benne kialakult, erkölcsinek látszó alapvetéseibe.
Tehát:
4000 – Az Ábrahámi vallások kezdete (Judaizmus, Kereszténység, Iszlám). Ez eléggé tipp amúgy, mivel a könyvet, amiben Ábrahám szerepel, valahol időszámításunk előtt 900 és 500 között írták.
3500 – Ez a Hinduizmus, aminek a kezdetére szintén kb senki sem emlékszik, mert akkoriban a többség jobban szeretett misztikus élmények hatása alatt táncolni, mint írni, de még ezt az évszámot (kb) tippeli a legtöbb kutató.
2600 – A Buddhizmus ennyi idős, Buddhától számolva. Itt a helyzet az írásbeliséggel valamivel jobb, mint az előző két esetben, mert aránylag hamar (halála után három hónappal) egyeztettek a hozzáértők hogy akkor miket és hol is mondott pontosan, és (eléggé repetitív) versekbe foglalták, hogy megjegyezhető legyen. Utána kb 100 évvel le is írták.
2400 – Ha mondjuk Arisztotelésztől számoljuk a nyugati humanista filozófiákat, akkor ez jön ki. Szerencsére ők már maguk írtak.
2000 – Kereszténység, gondolom erről már mind hallottunk itt Európában. A konkrét könyvekkel itt is vannak kérdések (ki írta, mikor írta, hová fordította), de erről lehet találni olvasnivalót eleget.
1400 – Ez az Iszlám, Mohamed időszámításunk szerint kb 600-ban tevékenykedett, de természetesen ők minusz 2000-ig (Ábrahámig) vezetik vissza a vonalat.
Leave a Reply